Tánctörténet

Leggyakrabban oktatott tánc a végzős középiskolások körében. Ha az angolkeringő a táncok királynője, akkor a bécsi keringőt a táncok királyának nevezhetjük. Mindkettő ¾-es tánc hullámzó mozgásokkal, tempójában valamivel gyorsabb az angolkeringőhöz viszonyítva. A bécsi keringő a német eredetű waltzen szóból származik, jelentése: forogni, keringeni. Elődjének tekintjük a német Springtanz-ot (Spring: ugrani = ugrós tánc), amely már a 12.-13. században is jelen volt, ezen kívül a Dreher vagy Landler és Langaus nevű táncokat. A keringőt táncolni a 18. sz.-ig egy rendelet miatt tilos volt arra az okra hivatkozva, hogy nem szabad a táncpartnert forgatni, pörgetni, levegőbe dobni. 1815 után ezt a rendeletet feloldották, ezzel igazán kedvelt tánccá vált, és a zeneszerzők számos keringőt komponáltak (Lannernek, Strauss dinasztia). Népszerűségét tovább növelte, hogy a 19. sz. végén a bécsi opera is bemutatta, majd az operettek betétszámai között is egyre gyakran megjelentek a keringős dallamok. A ma is ismert táncos formája a walzer különböző formáiból és az amerikai boston táncból fejlődött ki. Arra, hogy a táncversenyek programjába bekerülhessen, egészen 1951-ig kellett várni.